Gratulálunk a nyerteseknek!
MESE és ZENE együtt a RAJZOLÁSSAL - háromszoros élvezet! Látjuk, ti is szerettétek, mert sok-sok rajz érkezett. Sajnáljuk, hogy nem tudunk mindenkit jutalmazni, legszívesebben azt tennénk. Reméljük viszont, hogy nem csak a jutalom számít, és élveztétek az alkotás örömét! Ez látszik a munkákból!
Lugosi Csenge Anna rajzán a holdfény sejtelmesen áttöri az éjszakai eget, Fitus
Milán képe csupa tarka vidámság, Zsemle Kristóf még csak három éves, mégis nekilátott
a feladatnak (ő a legfiatalabb pályázónk). Pálfi Fruzsina lendületes lova örül
a dinnyéknek. Fruzsi oly sok szép képet küldött már nekünk, hogy az ART KAPUBAN
be fogjuk mutatni őt a portré oldalon (http://artkapu.atw.hu).
A zalaegerszegi diákok nagy fantáziával továbbgondolták a verset. Külön megdicsérjük
Horváth Rebekát, aki álló formátumú képet készített. (A sok pályázó közül ő
volt az egyetlen, akinek eszébe jutott, hogy a rajzlap így is használható.)
Nagyon érdekes Szipola Anna festményén a dinnyekeret és a csipkemintákba rendezett
magok, ami mássá, tündérivé tette a dinnyét.
Szeretnénk, ha megcsodálnátok egymás alkotásait, gyönyörködjetek bennük, mi
is azt tesszük. Gratulálunk a zsűri által kiválasztott képekhez, és köszönjük
mindenkinek a részvételt.
Az egyetlen példányban elkészült fantáziafejlesztő mesekönyvet a zalaszántói
Lugosi Csenge Anna kapja jutalmul. Az oklevelek készülnek, a jutalmakkal együtt
hamarosan küldeni fogjuk.
Következő pályázatunk szeptemberben lesz, addig is jó nyaralást, sok szép alkotást
kívánunk:
Bebbó és az ART KAPU Alapítvány
A
beérkezett sok szép rajzból a zsűri az alábbiakat választotta ki díjazásra:
Lugosi Csenge Anna, Fitus Milán, Zsemle Kristóf, Pálfi Fruzsina, Pálfi Fanni,
Szipola Anna, Pokovai Dénes, Éva Zsófia, Noll Dominika, a zalaegerszegi A.M.I.
iskola tanulói: Benefield Kevin, Gyarmati Anna, Horváth Rebeka, Jakli Fanni,
Kocsis Benjamin és Nagy Bálint.
Ady Endre Általános Iskola és Gimnázium A.M.I. Zalaegerszeg | ||
Benefield Kevin, 7 éves |
Gyarmati Anna, 10 éves |
Horváth Rebeka, 7 éves |
Jakli Fanni, 7 éves |
Kocsis Benjamin, 7 éves |
Nagy Bálint, 7 éves |
Lugosi Csenge Anna, 7 éves, Zalaszántó |
Fitus Milán, 6 éves, Rajka |
Zsemle Kristóf, 3 éves, Nagykovácsi |
Pálfi Fruzsina, 4 éves, Szeged
|
Szipola Anna, 10 éves Borsodbóta |
Pálfi Fanni, 7 éves, Szeged |
Pokovai Dénes, 4,5 éves, Hatvan |
||
Éva Zsófia, 7 éves, Mohács |
Noll Dominika , 8 éves, Szalánta |